Írta: Prófusz Péter

Müzlee-től kapott becenevet. Munkahelyén belezúgott az igazgatónőbe. Gyed-en alapozta meg kapcsolatát a fiával. Szeret beszélni, vőfély mégsem lenne. Az NBA egyik legismertebb hazai arcával, a szakkommentátor-tartalomgyártó-műsorvezető Tőrös Balázzsal saját márkájáról, álmairól és az életdrónokról is beszélgettünk.

Az NBA-rajongók leginkább Bazskaként ismernek. Hogyan és mikor kaptad ezt a nevet?

- Gimnáziumban, Müzlee becenevű osztálytársnőm akasztotta rám. Azóta büszkén viselem. Nem foglalta le előttem senki, így szinte az összes közösségimédia-felületen használhatom. Ha bárhol rákeresel, és találsz Bazskát, akkor az valószínűleg én vagyok.

Bazska pedig ma már nemcsak kosárszakértő, hanem jól felépített márka is.

- Kívülről talán így látszik, ám ebben sajnos nem voltam igazán tudatos. Mindig kosárlabdával akartam foglalkozni, de évtizedekig fel se merült bennem, hogy akár meg is élhetnék belőle. Amikor jött a Trash Talk (amerikai sportokról szóló talkshow – a szerk.) sikere, megéreztem, milyen, ha az ember képernyőn szerepel. Akkor kezdtem YouTube-ra dolgozni, mert Szaniszló Csabi kiköltözött Boszniába, és nem tudtunk podcastet készíteni. Szerettem volna mélyebben és jobban beszélni az NBA-ről. Így megtanultam videót gyártani, vágni. Összességében szerintem még most sem kezelem igazán jól a Bazska-márkát.

Férj, apa, családfenntartó

Körülbelül 20 évig dolgoztál marketingkommunikációs területen, majd ezzel szakítva elindultál egy önálló úton. A család hogyan fogadta?

- A COVID előtt néhány héttel mondtam a feleségemnek, ha minden melót megkapok, akkor az ügynökségi pénzemnek a dupláját is megkereshetem. Ettől kezdve rendszeresen átszámoltam az állandó és az eseti bevételeimet. Nehéz meghozni egy ilyen döntést, amikor az embernek családja, fia, háza van.

A feleségemen kívül a família többi tagja mindenképpen azt mondta volna, oké, csináld. Beáta is tudta, hogy ez az utam, azonban kijelentette, elsősorban családfenntartó, férj és apa vagyok. Csak akkor vághatok bele az önálló pályába, amikor összejön a matek. Addig nincs kalandozás. Másrészt viszont mindig támogatott. Az időbeosztásom tőlük vett el rengeteget, ennek ellenére soha nem rótta fel, hogy keveset voltam velük.

Egyébként a feleségem elsőként nézheti meg az új videóimat. Marketing, kommunikációs és üzleti szempontból rengeteget segít. Mindig elmondja a véleményét, többször előfordult már, hogy végül megvalósítottam a javaslatait.

A feleséged szakmabeli, akár a sportot, akár a médiát illetően?

- A kosárlabdához, a sporthoz nincs köze. Marketingkommunikációs, PR-stratéga szerepkörben ismertem meg. Munkahelyi szerelem a miénk, egy igencsak maszkulin cégben oltotta le a megbeszéléseken a közelében lévő kisebbségi komplexusos pasikat. Nagyon imponált nekem. Akkoriban kommunikációs tanácsadóként dolgoztam, igazi hátulgombolós hülyegyerek voltam. Merjünk nagyot álmodni, gondoltam, és ráhajtottam a karácsonyi bulin. Van köztünk 8 év korkülönbség. Hogy kell mondani? Az ő javára… Szóval ő az idősebb.

A rutinosabb…

- Pontosan. 3 hónap múlva jött a lánykérés, 9 hónap után az esküvő, idén szeptemberben lesz 20 éve, hogy összeházasodtunk.

A gyors nősülés után megélted az apaság legsűrűbb napjait is, hiszen másfél évig otthon voltál gyed-en a fiaddal. Miért alakult így?

- Építkeztünk, hitelt vettünk fel, Beáta pedig akkor, ezen nincs mit szépíteni, két és félszer annyit keresett, mint én. Másrészt egy olyan pörgős asszonynak, amilyen ő, a gyerek nem töltötte ki a napi 24 óráját. Volt ebből némi feszültség, szerette volna hasznosabbá tenni magát. Így végül jobb feltételeket tudtunk teremteni a családnak, a feleségem megtalálta az egyensúlyt az életében, én pedig 2007 tavaszán kaptam az alkalmon, hazamentem Barnushoz.

Mit adott ez az időszak?

- Életem legboldogabb másfél évét. Nagyon szerettem, szerintem jól is csináltam. A fiammal meglévő erős kötelék ezen az időszakon alapul. Az elmúlt évek már nem arról szóltak, hogy minden lépése mellett ott vagyok. Azt a 18 hónapot viszont meg tudtam tolni. Igazi, rendes apaként. Azóta is próbálkozom, de tudom, hogy nagy a lemaradásom.

A fiad örökölte a kosárlabda és az NBA iránti rajongást?

- Nem, az ő világa elsősorban a történelem, a biológia. Imád játszani, otthon van mindenféle konzolunk. Rengeteg izgalmas, érdekes, néha számomra furcsa tartalmat fogyaszt. A karantén idején együtt streameltünk, akkor felvette a fonalat, követte az NBA-t, ismerte a játékosokat. De ezek az időszakok elmúlnak nála. Én meg sosem erőltettem.

A képernyő vonzásában

2005 végén kezdtél a Sport TV-nél. 18 év távlatából hogyan látod az NBA hazai helyzetét?

- Nőtt a rajongók száma, de nem jelentősen. Itthon úgy 30 ezren figyelik a liga történéseit, ez a plafon, a felületes érdeklődőkkel együtt. Ma már sokkal több a lehetőség az NBA mélyebb követésére. Megjelentek minőségi magyar podcastek: a miénk, az Alley-oop, aztán a Keleten-Nyugaton vagy éppen a Tears of Jordan.

Az egyik nagy előrelépés érdekes módon úgy jött, hogy a Sport TV elvesztette az NFL közvetítési jogait, így a szombat-vasárnap esték felszabadultak. Az NBA pedig időközben elkezdett jobban odafigyelni Európára. Nekiálltak az érintett idősávban meccseket küldeni, előbb gyenge párosításokat, később rangadókat. Ez látszik a nézettségen és a népszerűségen is.

Mit gondolsz, miben változtál a kezdetekhez képest?

- Jobban beszélek, sokkal tudatosabban próbálom szőni a gondolatmeneteimet. Magabiztosabb lettem. Nem akarok szándékosan nagyokat mondani, amit kijelentek, az tényleg a személyes véleményem. Ezen kívül képes vagyok elismerni, ha valamiben hibáztam. A 2009/2010-es felvételeken egyébként már látom a jelenlegi Bazskát. Most azonban jobban nézek ki (nevet). Komfortosabban érzem magam a bőrömben.

A saját, jellegzetes stílusoddal mi a hosszabb távú célod?
- Szeretném frissen tartani, idővel pedig finomhangolni. Az álmom, hogy én legyek a magyar Hubie Brown (elismert tévés szakértő, korábbi NBA-edző – a szerk.). Tudod, amikor a nézők nem úgy vélekednek, hogy jajj, megint ez az öregember van a tévében! Hanem azt gondolják, végre megint Hubie Brownt hallgathatom! Ehhez viszont nagyon sokat kell melózni. Harminc éve keményen dolgozom. A vállalt és büszkén viselt arroganciám mögött piszok sok alázat rejlik. Méghozzá a kollégák, a meccs, valamint a nézők, az NBA-rajongók iránt.

Bazska és a rajongók

Szívesen találkozom velük, igyekszem mindenkinek válaszolni a közösségi médiában. Nagyra értékelem a kezdeményezőkészségüket. Számomra egyszerűbb leülni és beszélgetni az NBA iránt érdeklődőkkel, mint végeláthatatlan e-maileket írni. Ha valaki odajön hozzám, szívesen váltok vele néhány mondatot, készíthetünk közös képet. A megkereséseket még bőven tudom kezelni. Nyilván van bennem segítőkészség is. Miért ne tegyem szebbé az illető napját, ha neki tényleg jobb lesz attól, hogy velem találkozott?!

Szerinted milyen az ideális szakkommentátor?

- Érdekes kérdés, mert azt hiszem, ennek a munkának itthon nincs kialakult iskolája. A jó szakkommentátor nem beszéli szét a mérkőzést, próbál a meccs mozgásterében maradni, igyekszik rámutatni taktikai vagy hozzáállás- és mentalitásbeli finomságokra. Szükség esetén képes kilépni a pártatlanságból, például a játékvezetői ténykedésre is aktívabban reagál.

Látsz itthon példaértékű, követendő szakkommentátorokat?

- Kedvelem, ahogy Buday Zoli és Bencsics Márk amerikai focit szakkommentál. Nagyon eltérő karakterek, így összességében azok közül, akiket rendszeresen nézek és hallok, Zolit tartom követendő példának. Brutális tudás, éleslátás, gyors reakcióidő, szexi beszédhiba jellemzi, ő igazi „komplett csomag”. Most már vannak jó stúdiószakértőink is. Kevés kézilabdát nézek, de úgy vélem, például a Méhes–Borsos-páros elég komoly szintet képvisel.

Tegyük fel, néhány év múlva egy másik hazai sportcsatorna vásárolja meg az NBA közvetítési jogait, téged pedig megpróbálnak elcsábítani. Mennél?

- Amennyiben a Sport TV nem ajánlana mást, akkor erősen megfontolnám. Ha azt mondanák, vezess új műsort, vagy mondd meg, mit csinálnál szívesen, akkor viszont a lojalitásom miatt valószínűleg maradnék! A 30 ezer NBA-rajongót máshogy is el tudom érni. Nem érezném automatizmusnak, hogy mennem kell a ligával. Ha átkerülne máshová a közvetítés, nyilván rengetegen ugranának a lehetőségre. Jelentkeznének új arcok, friss hangok.

Beállítani az életdrónt

Podcastet készítesz, youtuber, tartalomgyártó és szakkommentátor vagy, emellett műsort is vezetsz. Ezekből, ha csak egyet választhatnál, melyiket csinálnád?

- Mindenképpen beszélni kelljen benne, és onnantól kezdve – kis túlzással – mindegy. Pár hete vőfély voltam egy esküvőn, azt nem csinálnám!

Pedig illene hozzád…

- Tényleg stresszes meló, amikor józanul kell az egyre részegebb násznépet instruálni. Visszatérve az eredeti kérdésedre, érdekel a műsorvezetés, illetve a kerekasztal-beszélgetés is. Elég szélesvásznú fickónak tartom magam. Újabban nagyon szeretek a meccseken play-by-play beszélni szakkommentálás helyett. Valószínűleg máshogy csinálom, mint a klasszikus suli, de nagyon élvezem. A kommunikációs tanácsadást és a kreatív munkát engedném el leginkább. Ott sok a bizonytalan tényező, én pedig elég maximalista és kontrollmániás vagyok.

A Sport TV-nél ismerkedtél meg a csatorna kommentátorával, Szaniszló Csabával. Kívülről úgy tűnik, tiétek a nagybetűs páros. Milyennek írnád le a kapcsolatotokat?

- Sokszor próbáltam ezt már helyesen megfogalmazni. Haverok és munkatársak vagyunk, akik, ha úgy adódik, bármit elmesélnek a másiknak, viszont nem hívják fel rögtön egymást a legújabb sztorijukkal. Eltérő a személyiségünk. Csabi ráadásul jobban odafigyel a munka és a család egyensúlyára. Nekem ez sokkal nehezebben megy. Egyébként nem tudok elképzelni olyan videós vagy tévés formátumot, amit ne tudnánk marha jól megcsinálni. Remek a kapcsolatunk, valahol a barátság határán. Ez mindkettőnknek sok éve így komfortos.

Terveztek a tévétől független közös projektet?

- Publikusan csak egyet, a példaképekről szóló másfél órás előadásunkat. Megbeszéljük, miért van szükség rájuk, aztán hozunk 3-3 idolt a sport világából. A műsor a Fazekas gimnáziumban debütált, ősszel pedig visszük majd tovább. Szívesen csináljuk, jól is áll nekünk.

Mondj nekem 3 példaképet, és legyen köztük kosárlabdán kívüli is!

- Bill Simmons. Ahogy ő alulról, csaposfiúból felemelkedett a világ egyik top sportmédia-szereplőjévé, az elképesztően tetszik. Erik Spoelstrát, a Miami Heat vezetőedzőjét szintén nagyra tartom. A harmadik pedig legyen Kobe Bryant. Játékosként nem szerettem, ezt sok helyen elmondtam. A pályafutása végén azonban ki tudott mozdulni a komfortzónájából. Példaértékű, ahogy elkezdett nyitni a sajtó és a társak felé. Rájött, nem kötelező féregnek lenni. Ezt a mondást Scherer Pétertől hallottam, szerintem Kobe-val kapcsolatban is találó.

A fenti példaképek mindig magasabbra törtek. Te pillanatnyilag elégedett ember vagy?

- Nem, sosem… Amikor olyan ligát követsz, ahol 1240 alapszakasz meccs van egy szezonban, akkor folyamatosan azon agyalsz, mit nem láttál, miből maradtál ki. Ha hajlamos lennék megállni és hátranézni, elégedettebbnek érezném magam. Nagyon illik ehhez a témához az életdrónos történetem. Ismered?

Sajnos nem, de kíváncsi vagyok rá!

Szerintem minden ember rendelkezik egy, a feje felett repülő életdrónnal. Az illető személyiségétől függ, hogy a drón milyen magasan helyezkedik el, a kamerája pedig milyen messzire lát. Egyrészt van, akinek a kamerája csak 1-2 métert lát előre, de legalább 100-at hátra. Ő állandóan a múltban nyűglődik. Másrészt van, akinek a kamerája hátrafelé csak 1-2 méterig pásztáz. Az ilyen karakter sose von le tanulságot, viszont tele van tervekkel.

Az én drónom nagyon közel repül hozzám, így magam mögött messzire látok, ám előre csak körülbelül 10 métert. Folyamatosan olyan dolgok érdekelnek, amikkel foglalkoznom kell a következő 2 hétben. De hogy azok miként tesznek hozzá a nagy egészhez, azzal kapcsolatban gyakran elveszítem a fókuszt.

Szóval, amikor tudatos brandépítésről beszélünk, az nagyjából itt kezdődne. Vagyis minden héten megáll az ember, és megnézi, hol tart. Én viszont állandóan rohanok magam után. Akkor leszek elégedett, ha az életdrónt úgy tudom pozícionálni, hogy megállhassak és értékelhessem az elért sikereket. Végül pedig azt mondhassam, a nagy kép számomra megfelelően alakult.