bazska.hu Just an average guy with exceptional hair…

LOVE STORY, avagy miért szeretem a kosárlabdát?

Lassan húsz éve, hogy szerelembe estem a kosárlabdával. Voltak nehéz heteink, hónapjaink, sőt, még az is előfordult, hogy egyszer-egyszer cserbenhagytuk egymást, de csak azért, hogy az ismételt egymásra találáskor még hevesebben csapjon fel a szenvedély lángja.

Rengeteget kaptam ettől a sportágtól: szorgalmat, kitartást, alázatot és, nem mellesleg, rengeteg kék és zöld foltot. Mindegyikre büszke vagyok.

A mai napig előttem van a pillanat, amikor egymásra találtunk.

1991 júniusában egy péntek este a Eurosportra kapcsoltam. Egy kosármeccs végét kaptam el, ahol a pirosak a sárgákkal játszottak. A pirosak nyertek. Nagy volt az öröm, az öltözőben patakokban folyt a pezsgő és vágni lehetett a szivarfüstöt.

Két játékost különösen sokat mutattak.

A vesztes csapatból a 32-es, a győztesek közül pedig a 23-as számú játékost.

Mint utóbb megtudtam, a '91-es Bulls-Lakers NBA-döntő utolsó negyedét láttam. A két úriembert Magic Johnsonnak és Michael Jordannek hívták.

A következő szeptemberben jelentkeztem gimnáziumom kosárlabda csapatába.

A következő hónapokban rá kellett jönnöm (és ezen felfedezésem minden évben újra bizonyítást nyer), hogy a kosárlabda gyakorlatilag mindenki számára tartogat sikerélményt.

Sosem tartoztam a kifejezetten tehetséges játékosok közé, nem születtem kosárlabdával a kezemben. De szorgalmas voltam, tanulni, fejlődni akartam, és ha kellett, negyven percig csúsztam-másztam a pályán. Így fordulhatott elő, hogy noha az első rostán csak az edző jóindulata tartott bent a csapatban, három hónappal később már a kezdő ötösben léphettem pályára, hogy aztán egészen az érettségiig ott ragadjak.

Van, akit a látványos megoldások vonzanak a parkettára. Ők azok, akik éjt nappallá téve gyakorolják a hát mögötti passzt, vagy hosszú órákon át ugrálóköteleznek, hogy legalább laboratóriumi körülmények között tudjanak egyet zsákolni.

Én csak a munkában hittem. Lehet, hogy ez szégyen, de mivel a meccseken nem venném hasznát, az elmúlt húsz évben nem tudtam rávenni magam arra, hogy megtanuljam az ujjam hegyén pörgetni a labdát.

Lelkesen faltam ellenben mindent, ami kosárlabda.

  • Amikor 1995 környékén a gimnáziumi rajztanárunk elvitte az osztályt a Műcsarnokba, hogy megismertessen minket az Internettel, az első oldal, amelynek bepötyögtem a címét, az nba.com volt.
  • Amikor számítástechnika órán a szövegszerkesztővel ismerkedtünk, frissen szerzett tudásomat elsőként egy Shaquille O'Nealről szóló cikk megírására használtam fel.
  • Ugyan sosem készültem bírónak, de minden évben megvettem és az utolsó betűig kiolvastam az aktuális szabálykönyvet.
  • Az akkor még NB/I-es Budapesti Honvéd minden meccsén ott voltam, igaz, mindig a vendégszektorban ültem, hol az egerszegiekkel, hol a szolnokiakkal, hol a körmendiekkel.
  • Kerestem, kutattam az étert, hogy hozzájussak a betevő NBA-adagomhoz. Eurosport, Screensport, DSF Buschmannal és Kobrinnal, MTV Knézyvel, TV3 ifj. Knézyvel és Ujjal és most, illetve remélem, hogy még jó néhány évig, a Sport TV, ahol néha még mikrofonhoz is engednek.

Viszonyunkat nem a hatásvadászat kedvéért hasonlítottam a szerelemhez. Az évek múlásával úgy engedett egyre közelebb magához a játék, mint kitartó udvarlót a szende leányzó. Először csak a külső érdekelt, a látványos zsákolások, a lélegzetelállító passzok. Aztán, ahogy kerültek le a ruhadarabok, már azt is láttam, hogy alakul ki tiszta dobóhelyzet egy jobban sikerült figura során. Most már meztelen, túl vagyunk rengeteg mozgalmas éjszakán, így már van időm centiről centire felfedeznem a testét. Azon veszem észre magam, hogy egy-egy mérkőzést akár gyors egymásutánban is képes vagyok többször végignézni. Ilyenkor már nem is a labdát nézem, hanem kiválasztok egy játékost és csak az ő mozgását követem.

Jó dolog most szerelmesnek lenni, hiszen őrült időket élünk. Az elmúlt 15 évben a világ kosárlabdázása ledolgozta több évtizedes lemaradását, így már meg sem lepődünk, ha az Egyesült Államok válogatottja csak bronzéremmel távozik egy világbajnokságról vagy Olimpiáról.

Gondoljunk csak bele! A tavalyi NBA-idényben egy olasz volt a Draft 1/1-es választottja, egy német lett az alapszakasz legjobbja és egy francia a döntő legértékesebb játékosa. Az Európa-bajnokságot pedig egy Pittsburghben született honosíott afro-amerikai játékos kosarával nyerte meg az az orosz csapat, amelyet egy Bostonból származó edző készített fel.

Élje át testközelből ezt a semmihez sem fogható élményt!

Látogasson el az Újszegedi Sportcsarnokba és bíztassa a SZEDEÁK-ot!

Megjelent a SZEDEÁK magazinban

Comments (2) Trackbacks (0)
  1. Telibe találtad az én érzéseimet is. Az én első kosárlabda meccsem, amit láttam, az 1992-es All Star Game, ahol Magic lett az MVP. Csoda, hogy belezúgtam a játékba?! Utána következett a Bulls-Blazers döntő.

  2. Zseniális írás!


Leave a comment

No trackbacks yet.