bazska.hu Just an average guy with exceptional hair…

Dan Donegan & John Mayer (Disturbed)

Magyarországról nézve nehezen hihető, de a Disturbed jelenleg az egyik legnépszerűbb rockzenekar az Egyesült Államokban. Utolsó, "Indestructible" című lemezük volt zsinórban a harmadik, amely a tengerentúli eladási listák élén nyitott és bizony ez eddig mindössze hat bandának sikerült, vagyis a Disturbed lassan olyan legendákkal említhető egy lapon, mint a U2, a Metallica vagy a Van Halen.

A zenekar stílusa könnyen körülírható. A kíméletlenül zakatoló riffeket bonyolult, de nem okoskodó dobtémák vezetik; és amíg az egyes versszakokra inkább a katonás, pattogó szövegmondás jellemző, addig a refrének szinte kivétel nélkül fülbemászó dallamokra építenek, amelyeket egy egészen kivételes tehetségű énekes, David Draiman tolmácsolásában hallhatunk.

A zenekar egyik alapítójával, Dan Donegan gitárossal és a 2003-ban csatlakozó John Moyer bőgőssel ültünk le beszélgetni a rekkenő hőségben, amikor még semmi jel nem mutatott arra, hogy a fesztivált néhány óra múlva elmossa az eső.

disturbed

Hogy bírjátok ezt a rohadt hőséget?

John: Nem vészes ez annyira. Megmondom őszintén, én kifejezetten szeretek ilyen kánikulában játszani. A vérnyomásom az egekben, izzadok, mint egy állat, szóval minden adott ahhoz, hogy kiadjam magamból az összes feszültséget és ez jót tesz a játékomnak.

Egész nyáron fesztiváloztok?

Dan: Nem, alig két hét és végre megyünk haza. Lassan másfél éve turnézunk folyamatosan, ez már a harmadik európai körünk ebben a ciklusban. Aztán ha hazaértünk és szusszantunk egyet, ősszel nekifekszünk az új daloknak, mert jövő nyáron már egy új albumot szeretnénk turnéztatni.

Mekkora meglepetés volt, amikor a második lemezetek, a "Believe" az eladási listák élén nyitott 2002-ben?

D: Leesett az állam. Persze a lemez megjelenését megelőző két évet végigturnéztuk és láttuk, hogy egyre többen kíváncsiak ránk. És persze mindenki csak az új lemezről kérdezősködött, pedig a nyomás egyébként is nagy volt, mivel egy zenekar életében általában a második album a vízválasztó. Lehet bármilyen erős a bemutatkozó anyagod; ha a következő beleáll a földbe, könnyen lehet, hogy nincs visszaút.

Aztán a "Believe" a listák élén nyitott, mi meg csak néztük ki a fejünkből, hiszen nem sokkal korábban még csak egy chicagói banda voltunk a sok közül, akik a tizenöt perc hírnevükért küzdöttek. És azt az érzést fantasztikus rajongóinknak köszönhetően azóta még kétszer sikerült átélnünk.

Az előző albumon ("Ten Thousand Fists") helyet kapott egy feldolgozás is. A Genesis 1986-os slágere, a "Land of Confusion" még szélesebb körben ismertté tette a Disturbed nevet. Volt rajtatok nyomás, hogy az új lemezre is kerüljön egy átértelmezett dal?

D: Dehogy! Az egész a véletlen műve volt. John nem sokkal az album megjelenése előtt érkezett a zenekarba. Amikor csatlakozott hozzánk, épp arra vártunk, hogy megkezdhessük a "Ten Thousand Fists" felvételeit, de a producerünk megcsúszott egy másik projektjével, így várnunk kellett.

Ebben az időszakban figyeltem fel erre a dalra és rájöttem, hogy noha a dallamvilága nem ezt sugallja, a "Land of Confusion" szövegvilága kifejezetten borongós, így tematikájában kiválóan passzolna a lemezre.

Nem volt könnyű meggyőzni Davidet, hogy életében először más szövegét elénekelje, de végül sikerült, így Johnt is bedobhattuk a mélyvízbe, hiszen egy főképp elektronikus alapokra épülő számból kellett közös erővel egy vérbeli Disturbed-dalt gyúrnunk.

Az utolsó lemez, az "Indestructible" 2008 nyarán jelent meg, így talán már érdemes visszatekinteni az album fogadtatására...

D: Megmondom őszintén, hogy mára már hidegen hagy a kritikusok véleménye, mivel sosem tartoztunk a kedvenceik közé. Annak ellenben kifejezetten örülök, sőt, boldoggá tesz, ha a dalaink és a dalszövegeik megérintik az embereket. Azt nem lehetett nem észrevenni, hogy az új dalok gyorsan megragadtak a fejekben, amit feltétlenül sikerként könyvelek el.

Amíg Amerikában sorra döntitek a rekordokat, Európában jóval kisebb kalibernek számítotok, ami azért érdekes, mert a zenétek kifejezetten "EU-konform", tehát minden adott lenne a sikerhez. Tudatos döntés ez a részetekről?

D: Nehogy azt hidd! Tényleg lassabban haladunk, pedig egy pillanatra sem veszítettük szem elől Európát. A Disturbed két dolognak köszönheti a sikerét: állandóan a koncertezünk és megszakadunk a színpadon. Hiszünk a szájpropaganda erejében és tudjuk, hogy ehhez az kell, hogy emlékezetes teljesítményt nyújtunk.

Az sem könnyítette meg a dolgunkat, hogy soha nem számíthattunk a kritikusok támogatására, ráadásul Európában kiadót is kellett váltanunk az első lemez után.

Hiszünk abban, hogy csak kemény munkával lehet eredményt elérni, szóval folytatni fogjuk, amibe belekezdtünk. Igyekszünk mindenhová eljutni és leszakítani az emberek fejét, aztán visszamenni és megismételni a mutatványt.

Megmondom őszintén, engem személy szerint kifejezetten bosszant, hogy Magyarországon még nem jártunk, de nekem is, nektek is türelmesnek kell lennünk. Azt üzenem a magyar rajongóknak, hogy ha szeretitek, amit csinálunk, akkor vegyétek a kezetekbe a kezdeményezést és hallassátok a hangotokat, hogy kíváncsiak vagytok ránk. Csak egy komoly felkérés kérdése az egész, a többit a menedzsmentünk már megszervezi.

Zágrábban egy füstös klubban léptetek fel. Otthon nagyvárosok sportcsarnokait töltitek meg. Miben különbözik a bulik hangulata?

J: Azt hiszem, értem, mire célzol. Egy pillanatig sem akarok hálátlannak tűnni, hiszen a tengerentúli rajongóink nélkül sehol sem lennénk, de az tény, hogy itt valahogy más a bulik intenzitása.

Az agyatok egy perc alatt ledobja az ékszíjat és kezdetét veszi a gátlástalan tombolás. Szinte érezni, ahogy együtt lélegeztek a dalokkal; és amit a legjobban imádok, még olyan országokban is velünk énekeltek, ahol tudom, hogy a közönség fele jó eséllyel nem beszél angolul.

D: Pontosan. És ahogy te is említetted, itt még bőven van kinek bizonyítanunk, ezért minden egyes koncerten megszakadunk a közönség elismeréséért; ha kell, olyan kis klubokban, mint a zágrábi. Fantasztikus érzés ezrek előtt játszani, de jó tudni, honnan indultunk. Ezek az európai klubok tartják életben bennünk a tüzet.

Megjelent a playboy.hu oldalán

Comments (1) Trackbacks (0)
  1. Hát azért remélem eljutnak hozzánk is! :(


Leave a comment

No trackbacks yet.